2003.05.13. 15:00

Eszi, nem eszi, nem kap mást! Mondta valaha nagyanyánk, és belénk diktálta a sárgaborsó főzeléket, ha akartuk, ha nem. Ugyanezzel a felkiáltással "akart jót" nekünk az óvodai daduska néni, aki befogta az orrunkat, hogy torkunkba borítsa a karamellát. Hány felnőtt utál egy-egy ízt, ételt azért, mert kicsi korában belediktálták, vagy beletömték? És hány anyuka kínlódik a problémával: - Mit tegyek, ha nem eszi meg? Mit tegyek, ha nem eszik a gyerek? A csecsemőknél már megfigyelhetjük, melyik ízvilág a kedvencük. Van amelyik baba imádja a gyümölcsök fanyar ízét, van aki a mézes, édes ízeket kedveli a legjobban, van aki pedig a főzelékféléket kedveli, vagy esetleg azokat az ételeket, amiket kevesebbet kell rágni. A fogváltás időszakában a babák gyakran azért válnak rossz evővé, mert a fogacskáik helye fájdalmat okoz számukra. Azt tartják, ilyenkor a rágás jót tesz, ezért a szülők ilyenkor erőltetik, hogy a gyerek rágcsáljon. Van olyan gyerek, aki nem eszi meg a kenyér héját, de a kiflit előszeretettel majszolgatja. Érdemes megkeresnünk tehát azt az ízcsoportot, amit a baba legjobban szeret és azt az ételt gyakran adni neki, esetleg más ételekkel vegyesen, hogy az ízek kellemes párosítása során megkedvelje a többi ízt is. Az ösztönös hiányérzet A legtöbb kisgyerek - akit még nem rontottak el jutalom csokikkal, - tudja, hogy mit kíván, az jó neki. Ezért a nagyobbacska gyerekeknél bízhatunk abban, hogy amit éppen nem kíván, arra nincs szüksége a szervezetének, abból a tápanyagból éppen többlete van. Sok anyuka - nagymama azzal rontja el a gyereket, hogy folyvást kínálgatja, és ezzel zavarja a gyerek játékát, vagy más tevékenységét. Nem felmentés az, hogy a gyerek "rossz evő". Ha folyvást az evéssel üldözik az önfeláldozó nőrokonok, az is marad. Az evés ideje Az evésnek, mint játéknak, alvásnak mókának, vagy családi beszélgetésnek megvan a maga ideje. A kisgyerek naponta 4-5 alkalommal eszik. Reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát és vacsorát. Nassolásra, evések közti csemegézésre nincs szüksége. Ha valamelyik evést ki szeretné hagyni, akkor legyen lehetősége rá. Lehet, hogy éppen nem éhes, vagy valami foglalkoztatja, ami miatt most nincs türelme enni. Ezt az evést nem kell pár perc, vagy fél óra múlva pótolni, majd a következő evésnél éhesebben veszi magához az ételt. Játékosság az asztalnál Az étkezésnek - mint minden társadalmi eseménynek - vannak sajátos szabályai, amit a gyerekek már az óvodában megtanulnak. Három évesen a kicsi kiválóan megterít magának, elpakolja saját tányérját, poharát és önállóan eszik, és ez alatt az idő alatt az evésre figyel. Csak ritkán borítja fel a poharát, és nem játszik az étellel. Az óvodában képes rá, akkor tehát otthon is. Mégis feltűnően sok anyuka panaszkodik ennek ellenkezőjéről. Ha lehet, a kiskanál ne legyen repülőgép és a gyerek szája hangár. Ezek a játékok fárasztóak a szülőnek és a gyereket sem csapják be, ettől nem fog többet enni. Inkább hozzászoktatják ahhoz a kicsit, hogy az asztal játszótér, ahol a mamát "zsarolhatjuk" azzal, ha nem eszünk, mert akkor játszani fogunk. A mamák legtöbbjére ez frusztrálóan hat. Az asztalnál tehát ne etessük a játék babát, vagy macit. Játékos fogások A játékosság inkább abban nyilvánulhat meg, ha a gyerek segíthet a készülődésben. Két kézzel fogva a tányérkáját megteríthet. Ennek mindenki nagyon örül. Segíthet az asztalra tenni a sót, vagy más apró tárgyakat. Összehajtogathatja a szalvétákat. A mama pedig jól teszi, ha az éttermek "gyerek menüjét" utánozva, vidáman tálalja az ételt. Bohócszájat rajzol nem csípős piros arannyal a rántott husinak, és két majonézcseppel , két borsóval szemet is. A rizs, vagy a krumpli köretből sipkát formálhatunk. A kenyereket ugyancsak tálalhatjuk úgy, hogy kis kardocskákra szúrt falatokat tálalunk, ami jó móka a kicsiknek. A fantáziadús, kreatív, gusztusos tálalás, a mama öröme, hogy ma megint milyen csoda finom lett az ebéd, és boldog, hogy ez a papának is ízleni fog, meghozza a gyerek kedvét is. Mit főzzek, kicsim? A nagyobbacskákkal már meg lehet beszélni, hogy mik azok az ételek, amiket nem szeret és azok elfogyasztására nem kell rákényszeríteni őket. Az a régi felfogás, hogy mindent mindig kötelező megenni, saját magunkra sem érvényes, miért erőltetnénk rá a gyerekünkre? Azért jó, ha meg tudja saccolni, hogy mennyit tud megenni és nem kell az étele felét kidobnunk. Erre már a négy-öt éves gyerekek képesek, bátran kérhetjük őket arra, hogy azt a mennyiséget, amit elvettek, egyék is meg. Ebben az életkorban már képesek kivárni, hogy a család befejezze az evést, de a kisebb gyereket engedjük el az asztaltól, ha végzett és unja, hogy a többiek még esznek. Gyakori panasz, hogy csemeténk egy olyan ételre, amit korábban szeretett, rávágja, hogy nem szereti. Ilyenkor általában beválik, azon egyesség, hogy kóstolja meg, és ha valóban nem jó, otthagyhatja, ha azonban ízlik, ehesse meg, anélkül, hogy így okoskodnánk neki: Lám megmondtam, hogy jó, miért kell neked mindenre azt mondanod, hogy nem szereted? Ez a fajta beszéd elveszi még a jó étel ízét is. Ha mi magunk képesek vagyunk betartani az egyességet, meglepően hamar eredményt hoz majd a módszer. Fontos, hogy a gyerek ilyenkor is csak a következő étkezés alkalmával kapjon ételt, a két evés között ne tömjük csokival. Ha nagyon éhes adjunk neki gyümölcsöt, almát, banánt. Nem eszi az óvodai ételt Vannak gyerekek, akik nem szeretik a nagymama, vagy az óvodai konyha főztjét, de az is lehet, hogy az anyukájuk által főzött ízeket nem kedvelik, bár ez a ritkább. Mivel a mamák ismerik a legjobban a gyerek táplálkozási szokásait, egészen kis csecsemő kora óta, könnyen rájöhetnek arra, hogy mi az a kedvelt íz, ami hiányzik, vagy éppen mi az, amiből túl sok van. A megoldás általában egyszerű. Gyakran lehet segíteni egy kis cukorral, sóval, vagy citromlével a dolgokon. Néha a túl hideg, vagy a túl meleg étel veszi el a kicsi kedvét az evéstől. (Például nincs még türelme kivárni, míg meghűl a tányérján a kimert étel.) Erre az egyszerű magyarázatra azonban igen gyakran senki nem gondol. A legtöbb íz felbontható sósra, édesre, savanyúra, kesernyésre. Ezeket az íz típusokat elkülönítve és az ételeket rendszerezve elmondhatjuk a nagymamának, és az óvó néniknek, hogy gyermekünk inkább a sós dolgokat, édes ízeket, vagy savanykásakat kedveli a legjobban. Leadhatunk egy listát arról, mik azok a dolgok, amiket egyáltalán ne adjanak a kicsinek. (A vegetáriánus szülők itt elég sok falba ütköznek, amivel nem könnyű megbirkózni!) Hepimél? Ne csábuljunk el az egészségtelen és uniformizáló tucat éttermek "Happy" menüi irányában. Még akkor sem, ha már mindenkinek van forgós barbie babája és hetvenhét Pokémonja ebből a sorozatból. Inkább vigyük néha a gyereket rendes étterembe, ahol megfigyelheti, hogy esznek mások kulturáltan, hogy szolgál ki a pincér és megmutathatja, milyen szépen eszik késsel, villával. Önállón választhat az étlapról, és rengeteg izgalmas dolog történik vele. Jobbak, mint egy bohóc, vagy akár egy műanyag kacat, amivel többnyire nem is lehet értelmesen játszani. Összefoglalva a válogatós, finnyás gyermek viselkedésének hátterében vagy egy betegség áll, vagy egy meg nem értő, aggodalmas, túlféltő, vagy éppen túl drákói szülő. Ha a gyerek nem eszik, bátran kérheti mindenki az óvónő, a dietikus, vagy a HarmoNet tanácsadó szakember véleményét. Tóth Zsuzsa (Forrás: Harmonet)